A társadalmi és személyes lét válságának megjelenítése József Attila kései (1935-37) költészetében

József Attila sorsa egyre reménytelenebbé, kilátástalanabbá vált, költészete viszont egyre nagyobb magaslatokra jutott. Jellegzetes témakörei kiteljesedtek, tapasztalatait összefoglalta. Költeményei leegyszerűsödtek, klasszicizálódtak. A tömör fogalmazásmód egyszerű,de meglepő képek alkalmazását tette lehetővé. Képeiben jelentéstartalmak ötvöződnek- ez az írói képesség oldja harmonikussá ellentétektől feszülő költeményeit. Jelentős szerepe van a ritmusnak. A szigorú forma összetartja személyiségét és  a kifejezendő gondolatatot. Verseiben személyesen átélt,de általános érzület megfogalmazására törekszik.

Az egyén megoldáskeresése:

• Elmagányosodás ( mind társadalmilag mind magánéletileg)
• A költészetét nem ismerik el ( Se a Nyugat, se  a Népi írók)
• Anyagilag bizonytalan a helyzete
• Súlyosbodik az idegbetegsége

Utolsó évek témái:

a)            Magánélet

• Mama-versek: A Mama elvesztésének traumája, egyben a világ elvesztését is jelenti a költészetében. Gyermekként létezésállapota. Kései sirató, Gyermekké tettél
• Szerelem: Gyömrői Edit iránt érzett szerelem visszautasítása utáni tehetetlenséget, kudarcot fogalmazza, meg a Nagyon fáj című kötete. Kozmutza Flórához szintén szerelmi témájú versek szólnak.
• Bűn és büntetés: Úgy érezte, hogy sorsáért egy korábban elkövettet bűne felelős. Kiáltozás, A bűn

b)            Közéleti versek: A radikalizálódó társadalmi légkör lenyomatai. A költő toleráns, a szelíd értelem által vezérelt viselkedésminta mellett emel szót. Az embertelenséggel szembeni legfőbb fegyvere az öntudata. Levegőt! A Dunánál, Thomas Mann üdvözlése.

c)            Létösszegző versek: A korszak legösszetettebb témája a rend hiánya világban, az otthontalanság, a fenyegetettség, és a mindezekre reagáló megfelelő emberi,erkölcsi magatartás kialakítása.

Tragikus önsors versei:

Tragikus egyéni sorsával nézz szembe. Gyakori a második személyű, önmegszólító fogalmazásmód, a szűkszavúság, a végérvényességet sugalló kijelentésmód. Istenhez fordul ( Nem emel föl) Istenképe szubjektív: a biztonság és a menedék keresése, valamint a bűn és büntetés kérdése hívja elő. Kóróval jöttél, Talán eltűnök hirtelen, Íme, hát megleltem hazámat. Életét mérlegelve rádöbben,hogy nem tudott olyan szabad élette élni,amilyett szeretet volna,mindig ellenállásba vagy visszautasításba ütközött ( mind társadalmi mind személyes életére igaz).

Levegőt! (1935)

A cím sikollyá válik. A versben a Horthy-korszakot jeleníti meg a költő. Olyan rendről álmodik, melynek az építőkövei az emberek. A szabadság motívumai, képi az utolsó versszakban jelennek meg.

A Dunánál (1936):

A Duna egyszerre konkrét és jelképes értelmű a versben. A folyó látványa indítja el a meditációs helyzet felvázolása után a lírai én gondolatmenetét. A folyó azonban a legősibb bölcseleti attribútum, már Hérakleitosznál a pantha rei gondolatában az állandóság és változás egységének kifejezője. A Duna azonban a vers kontextusát tekintve, illetve a költemény alkalmi jellegéből is következően a környező népek – eltérő történelmi sorsuktól függetlenül – egységét és egymásrautaltságát is jelképezi. Nem utolsó sorban azonban kifejezi a József Attila-i szemlélet és világértelmezés tágasságát is. Rendkívül sokrétű filozófiai–eszmetörténeti gondolatot sűrít össze a második rész harmadik versszakában József Attila. Éppúgy föllelhetjük benne a bergsoni időfelfogást a szubjektív és objektív időről, a tudat mozgófényképes jellegéről, mint ahogy Freud tudatalattiról szóló tanítását, illetve Jungnak az archetípusról való szemléletét is. A második részt szervező kép az egy, az egység, a keleti filozófiák tanításához éppúgy kapcsolódik, mint Plótinosz gondolataihoz, aki mindent az Egyre vezetett vissza. A hellenisztikus gondolkodónál is a kezdeti ősegységből alakult ki a kettős világ. A harmadik rész, mely a tárgyból levonható magatartásformát és mintát tartalmazza, erőteljes kezdősorával a történelmi–szociális egységet hangsúlyozza, 1936-ban, az erősödő fajelmélet időszakában hittétel az embereket, emberiséget a fajon, származáson túl összekötő lényegi–nembeli összetartozása mellett. A lírai én egyúttal föllép a szelektív emlékezet és történelemfelfogás ellen, lett légyen az osztályszempontból teleologikus, avagy a nemzeteszme jegyében kisajátított.

-          a 1936-os megjelent Szép Szó különszámában (Mai magyarok régi magyarokról) jelenik meg

-          klasszikus hármas ódaszerkezet megújítása

-          pindaroszi szerkezet: strófa – antistrófa – epodosz

-          a vers ritmusa a gondolatok ritmizáltságához igazodik

-          a Duna-motívum Adynál is megjelenik (A Duna vallomása, Magyar jakobinus dala)

-          1. rész: vershelyzet, hangulatkeltés, témamegjelölés

-          konkrét vershelyzetből meditációs helyzetbe jut el a lírai alany

-          a lírai én jellegzetes magatartásformája, a szemlélődés és meditáció a világ megértéséhez adekvát magatartás

-          a 3. versszak végén fogalmazódik meg a vers tárgya: a múlt, a Duna-menti népek sorsa

-          2. rész: könnyedebb, szonettre emlékeztető betét

-          a tárgyról vallott felfogás kifejtése

-          a történelmi korokat csak távolról visszatekintve lehet értelmezni

-          a jelen történelmét megítélni nem lehet

-          a jelenben az egyén apró cselekvésekben oldódik fel

-          mindenki egyre inkább kötődik a múlthoz

-          „antistrófa”: szemben áll az első rész lassú hömpölygésével

-          3. rész: összefoglalás

-          epodosz (rácsapó egység) – következtetések levonása az első két rész alapján

-          múlt-jelen-jövő viszonya egymáshoz: a múlt bevallása és számbavétele lehet a kiindulópontja a jövőbe irányuló jelenbeli cselekvésnek

-          buddhista, taoista, Szabó Lőrinc-i hatások: „az Ős vagyok”, „lelkes Eggyé így szaporodom”

-          az ember magában hordozza ellentmondásait

-          hangsúlyos, nem nemzeti, hanem emberi feladat megfogalmazása: „én dolgozni akarok” -> munka: értelmes és célirányos emberi cselekvés kifejezője

-          záró sorban József Attila utolsó agitatív jellegű megnyilatkozása található

-          utolsó vsz.: nyomatékosított E/1 -> az én szerepét és feladatát hangsúlyozza

Hazám (1937):

A Hazám a népi írók szociográfiai tevékenységét idéző teljességgel vet számot az ország, a vidék helyzetével, a liberális demokrácia, a szabad választás eszméjének sürgetése inkább az urbánus gondolkodókra vall.

-          a Szép szó lap Mi a magyar most? című különkiadásához készült bevezető; népi–urbánus vita idején (J.A. urbánusokhoz tart.)

-          7 darabból álló szonettkoszorú, előd: Kosztolányi

-          a forma fogódzót jelent a lelki egyensúlyát vesztett költőnek, fegyelmezi

-          ars poetica, vallomás, lírába párolt szociológia

-          Magyarország lesújtó helyzetének ábrázolása: „nemzeti nyomor”

-          népi írók falukutató mozgalmának törekvései jelennek meg

-          átgondolt szerkezet

-          az 1. és 7. szonett keretet alkot, személyes tartalmat hordoz

-          1. szonett: a meditációs helyzet felvázolása

-          2. és 6. általános megállapításokat tartalmaz, tényfeltárás, tárgykifejtés

-          helyzetkép + útmutatás: „föl kéne szabadulni már”

-          tipikus sorsok, jelenségek: erőszak, terror, szabad választás hiánya, kivándorlók

-          a nép nem képes átlátni saját helyzetét, nem képes felnőni magához

-          3-5. kitér a részletekre: 5.-ben a Munkások megidézése, marxi gazdaságelmélet

-          7. szonett: mégis-motívum: reformkori sorsódákat idézi; egyén-közösség-emberiség szintek

-          a végén a költő mégis hűséget fogad hazájának – a legfontosabb feladat a nemzet védelme

fohász: a klassz. retorika leghatásosabbnak vélt fordulata

Tudod, hogy nincs bocsánat (1937):

Az első két versszak a kétféle etika szembeállítása, elutasítva a megbánás gyermeki gesztusát, s vállalva a következményeket. A bűn a személyiség kiteljesítésének elmulasztása. Az 5., 6., 7., 8. versszak a rossz szerepek felsorolása, melyből logikusan következik a folytathatatlanság érzése. Az utolsó versszakban felvillantott lehetőség kettősen értelmezhető. Egyrészt az elvek feladása, azaz az önfeladás révén lenne folytatható csak az élet, illetve ha a szerelmet hangsúlyozzuk, akkor az emberi kapcsolatok megtartóereje emelhetne ki a tragikus léthelyzetből.

-          önfelszólító vers: Vállald önmagadat!

-          rövid, szentenciózus, nagyrészt időtlen mondatok

-          alapmondat: „Légy, ami lennél: férfi”

-          3-4. strófa az alapvető emberi-társadalmi magatartást határozza meg

-          társadalmi és etikai felszólítás: „maradj fölöslegesnek, „ezt az emberiséget ... ne vesd meg”

-          rosszul választott szerepek, költői életút áttekintése

-          nem sikerül saját erkölcsi mércéjét érvényesítenie

-          társadalmi korlátokba ütközve mindig ő engedett az elveiből

-          8. versszak: a társadalmi kitaszítottság lelki kiüresedéssel jár

-          kiderül, hogy bűne tulajdonképpen a személyiség elvesztése, a konformizmus

-          végleges és fájdalommentes megoldás lenn az öngyilkosság

-          utolsó versszak több korábbi verséhez hasonlóan nyitott

-          legutolsó menedék (a Nagyon fáj-ra utal): „remélj hű szerelmet” – önirónia

-          ritmikus, dalszerű forma ellentétben áll a komor mondanivalóval

-          a szókincs törvényszéki tárgyalást idéz: bűn, bizonyság, titok, pör, tanú, vádolni, stb.

Kóróval jöttél... (1937)

A lírai én és a világ tragikus antitézise valójában a világgal, környezettel való nem mindig indokolt konfrontációból fakad. A lírai én a végső szembenézéskor ezt az ellentétet nem háríthatja át a világra mintegy önmagát felmentve az életkudarc alól.

-      önmegszólító vers; magához beszél

-      létösszegző vers, noha nincs benne konkrét életrajzi elem

-      párbeszéd 2 énje (gyerek + felnőtt) között

-      vers csaknem egész kép-, szókincsét gyermekkor világából meríti

Gyerek

-      dacos, szemben áll a világgal

-      nem küzd, csak felesel ® passzív

-      nagyravágyó, ugyanakkor kiszolgáltatott és reménytelen

-      kreatív gyerek, aki meg akarja változtatni a világot

Felnőtt

-      mindent tud

-      gúnyos, ironikus

-      mindennapokból kérdez rá gyerekvilágra

Szerkezet

-      1-2. vsz.:  - epikusabb, leíróbb
                 - születés, majd gyerekkor meséi
                 - beteljesítetlen vágyak
                 - fák tövén bolondgomba: kicsi ®¬ nagy
                 - mostani J. A.: bolond, más, nem hétköznapi; magányos, kiszolgáltatott
                 - viszonya a világhoz: csak elpusztítani akarják
                 - 7 Torony: reménytelen rabság szimbóluma

-      3-5. vsz.:  - váltás ® elkezd kérdezni; gúnyos kérdéssor
                 - keresi az okokat, miért ilyen az élete

-      3. vsz.:   - ember-világ = tiszta- koszos
              - ember még a tárgyaknak is kiszolgáltatott
              - utolsó kérdés: megválaszolhatatlan

-      4. vsz.:   - teljesen kiadta belső világát verseiben
              - „... kitakartad”: költő őszintén, nyíltan vall magáról ® sebezhetővé válik
              - teljesen kiadta magát; mégsem ért el semmit
              - „Hány hét a világ?” ® hétköznapi nyelvből bevett elem; nem vár rá                                   választ

-      5. vsz.:   - közösséghez való kapcsolata: teljes társtalanság
              - „bujdokoltál” ® harcolni sem tud
              - ha aktívan kapcsolódni akar a világhoz, akkor szeretnie v. ellene harcolni kell ® ő egyikre

                     sem képes
                   - „se késed, se kenyered” ® semmid sincs

-      Zárás:    - újra epikus nyugalom
              - elemzi magatartását; magyarázni próbálja, miért futott élete zátonyra
              - saját magának hibáztatása lassan a világgal szembeni keserű váddá alakul át
              - együgyű gyermekes kívánságok jogos, nagy emberi vágyakká                                

                       emelkednek   
                   - újra 7 Torony, de szórend változik ® kitörés lehetetlen
                   - „hajtsd le fejed”: halál; értelmetlen az élete. Fájdalommal veszi tudomásul értelmes emberi

                        élet lehetetlenségét

Talán eltűnök hirtelen... (1937)

A mindenfajta konkrét életrajzi mozzanattól mentes költemény a legősibb metaforikát és toposzokat használva szembesíti egymással a 3 idősíkot. Értékhiányos, eltékozolt és elpazarolt múltból – annak jelenbeli felismerése után – nem fakadhat értéktelített, reményteli jövő.

-      költő léttörténetének összefogása, értelmezése

-      egyén szembekerül végességének tényével; megvizsgálja, tudott-e élni az élet nyújtotta lehetőségekkel

-      időszembesítés: múlt, jelen, jövő (jelen állapotából és a jövő távlatából, jelen és jövő szempontjából értékeli a múltat)

-      szerkezetet is idő határozza meg

-      nem lineáris, hanem spirális (folytonosan visszatérő) láncszerkesztés

-      logikai felépítés: tétel-érvelés-következtetés

-      negatív jövő minősíti múltat; annak tényeit léttörténet lényegévé válogatja össze

-      negatív jövő és múlt ® jelen is negatív

Nagyon fáj (1936)

A Nagyon fáj verseire - s a következőkre - igen jellemző, hogy a leggyakoribb hasonlata: „Mint gyermek, aki...” A kuplészerű, vérfagyasztóan cinikus ritmusú első versben elmondja, hogy kávézni hívja ismerőseit, s meggyónja: ölt. Megölte az apját. Van valami e vers hangjában, ami távolról a Nincsen apámra emlékeztet. Ami ott húszesztendős fenyegetés volt: „ha kell, embert is ölök”, az itt a harmincegy évesnek nyomasztó bűntudata. A Nagyon fáj egy megnyomott és veszendő ember sikolya, kapálózása, terápiája, mérge, dühöngése, csitulása, felsírása, önelemzése, betegségértelmezése. A pszichoanalízis fordította figyelmét a gyermekségére, hogy ott, az árvaságban, s még előbb keresse szövevényes bajának okát.

A Nagyon fáj  az egyik legősibb lírai műfajt, az átokverset eleveníti fel. Az artikulálatlan fájdalom kimondásához megtalált forma segít kimondani azt, ami túl van a kimondhatóságon.

-          szerelmi kiszolgáltatottság, elállatiasodás

-          a szerelem a testi szükséglet szintjére süllyed

-          „Kettős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell”

-          a vers egyértelműen Gyömrői Editnek szól, noha semmilyen személyes utalás nem történik rá

-          „...akadt nő, ki értette e szavakat, de mégis ellökött magától”

-          nyolc fájdalmas felkiáltás – nem vesz senki tudomást belső kínlódásairól

-          az áhított nő a „legutolsó menedéket” tagadja meg tőle

Ime, hát megleltem hazámat... (1937)

Az Ime, hát megleltem hazámat... kezdetű vers valószínűleg a költő utolsó költeménye. Ugyancsak „létösszegző” vers, de alapgesztusa már a búcsúzás. A végső megnyugvás rezignált szavaival veszi tudomásul az én, hogy nem térhet ki sorsa elől: „E föld befogad, mint a persely”. A feleslegesség-élmény oly mértékben uralja a szövegteret, hogy a rokon verseket jellemző önvád teljesen hiányzik. A lírai én úgy látja: nem tehet mást, mint hogy tudomásul veszi haszontalanságát, és legfeljebb az enyhíti sorsa tragikumát, hogy egyedül magát tartja menthetetlennek. A vers felütése egy meditáció eredményét összegezi: „Ime, hát megleltem hazámat”. Ez a megvilágosodás, felismerés a vers alapmondata. E versmaghoz kapcsolódik, ezt magyarázza a költemény minden további állítása. Az én által meglelt „haza” a sírhely - de már halálának sincs értelme. Az ifjú József Attila még azt írta: „halált hozó fű terem / gyönyörűszép szívemen”, most viszont: „halálom is hasztalan”. Mert nincs szükség az „új világ” után áhítozó költőre, ahogy a „vashatos”-ra, a „vasgyűrű”-re sem: nem kell semmi olyan, ami szilárd, megbízható, de értéktelen. (A hatos kezdetben hat, majd tíz krajcárt, azaz húsz fillért ért.) „Bolondot játszottak” vele, sokat vétettek ellene, holott „velük / voltam volna én boldogan”. A sor végére került szót - „velük” - a szintagmaátvitel is kiemeli. József Attila számos versét írta dallam után, ismeretes, hogy nemcsak szerette a népdalokat, de a népköltési gyűjteményeket is behatóan tanulmányozta. Az Ime, hát megleltem hazámat... utolsó versszaka is népdal-parafrázis: „Szép a tavasz, szép a nyár, / Szép aki párjával jár.”

 Flóra (1937):

-          1. Hexameterek

-          a klasszicista forma távolságtartást takar

-          a hexameter kiválóan alkalmas a csendesen hullámzó érzelmek megjelenítésére

-          tájélmény, rácsodálkozás Flórára, idilli hangulat

-          utolsó sor dramatikus, a következő szakasz új hangnemét vetíti előre

-          2. Rejtelmek

-          a Vágó Mártához írt szürrealisztikus dalokra emlékeztet

-          könnyed dalformához illeszkedő tartalom: természeti elemek erotikus töltéssel

-          3. Már két milliárd

-          az Óda 4. tételének vallomásából származó fizikai jellegű motívumrendszer (2. vsz.)

-          megjelenik egy tisztább világ vágya: szerelem + rend (A város peremén)

-          4. Buzgóság

-          megfiatalodás illúziója, ismét könnyedebb hangnem

-          5. Megméressél!

-          Flóra alakja a világ különféle dimenzióiban, különböző vonatkozásaiban jelenik meg

-          szerelem és szenvedés eszménye kifejtett metaforák segítségével (utalás Adyra)

-          társadalomba való beilleszkedés vágya: „Ő az okmány...”

végén himnikus felszólító mondatokkal emeli bibliai magasságokba a költeményt