A kommunikáció az információ adásának, vételének vagy
cseréjének a folyamata valamely jelrendszer szándékos és kölcsönös
felhasználásával.
A
kommunikáció funkciói:
– tájékoztatás:
vélemény- és gondolatközlés egy adott dologról
– érzelemkifejezés:
belső érzések, vágyak megfogalmazása (pl. líra)
– felhívás:
a hallgató befolyásolására való törekvés (kérés, kívánság)
– kapcsolatokban:
a befogadás megkönnyítését segíti (pl. köszönés, „sablon”-kérdések → egészség)
Kezdeményezés
/ fenntartás / lezárás
– értelmezés
(metanyelvi funkció): a nyelvi megformálás kérdése (pl. nyelvtani rendszer)
– esztétikai
funkció: irodalmi műalkotások
Beszédhelyzet:
Azaz információt módosító, árnyaló külső körülmények. Ilyen
például a kommunikáció helye, és ideje. A közlés folyamat az adott szituáció
szerint lehet magánjellegű (közvetlen) vagy nyilvános (társadalmi), formája
szerint pedig írott vagy szóbeli.
A
szövegkörnyezet:
A szöveg mondatait, nagyobb egységeit kapcsoló elemek kötik
össze. Ezt kohéziónak (szövegösszefüggésnek) nevezzük. Az összetartó erőt a
szöveg elemi között fennálló grammatikai és jelentéstani kapcsolat biztosítja.
Egy mondta vagy kifejezés értelmét a szöveg egyéb részeinek, egységeinek
viszonylatában ismerhetjük meg pontosan, aktuális jelentését viszont a
szövegkörnyezet határozza meg.
A
beszédhelyzet és a szövegkörnyezet hatásai:
A szövegkörnyezet és a beszédhelyzet szoros kapcsolatban
állnak egymással, kölcsönösen hatnak egymásra. A környezet miniségét
meghatározó nem nyelvi elemek kiválasztását és összekapcsolását a kommunikációs
szituáció határozza meg.
A
szóválasztás:
Egy ember szókincse különböző nyelvi rétegek elemeiből
tevődik össze. Ilyen réteg például: köznyelv, a szleng, hobbinyelvek, az argó.
A kommunikáció körülményei határozzák meg, hogy mikor melyik nyelvváltozat
elemiből építjük fel mondandónkat. Azokat a szavakat, amelyek nem megfelelő
rétegből kerülnek a közlés folyamatába eltévedt szavaknak nevezzük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése