A nyelvtörténet és a nyelvvizsgálat tára két módszer alakult
ki a nyelvtudományban: a szinkrónia és a diakrónia. Elnevezéseik Ferdinand de
Saussure-től származnak.
A
szinkrónia fogalma:
Leíró nyelvészet. A lényege a mindenkori jelen
nyelvállapotának leíró vizsgálata. Statikusak és ugyanazon a kollektív tudaton
belül léteznek. Tárgya a nyelvi rendszer egy idejű elemeinek egymáshoz való
viszonya. Célja, hogy hogyan működik, vagy működött a nyelv az adott
időszakban, ezért keresztmetszeteket, ú.n. létképeket készít a nyelvről.
A diakrónia
fogalma:
Történeti nyelvészet. Lényege a nyelvtörténeti korszakok
meghatározásának és az azokban végbement nyelvi folyamatok vizsgálata. Nem
ugyanazon kollektív tudatban élő elemeket egyesítenek. A tárgya a beszéd dinamikája. Célja annak
megállapítása, hogy mi, hogyan és miért változott meg a nyelvben idők során,
ezért különböző időszakban keletkezett nyelvemléket hasonlítja össze.
A szinkrónia
és a diakrónia viszonya:
Kölcsönösen kiegészítik egymást. A szinkrónia végtelen számú
keresztmetszetet jelenthet. Két időben eltérő nyelvállapot azonban már diakronikus
viszonyként jelenik meg, azok összehasonlíthatók. Tudományos megállapodás
szerint a szinkrónia 30 évet ölel fel, hiszen ez az időtartam, amely során két
egymást követő generáció tagjainak nyelvi szokásai azonosak.
Nyelvváltozások:
A nyelvi változás mindig a beszédben indul el.
Szinterei lehetnek:
-
a szókincs változásai
o
belső keletkezése (kohol -> koholmány)
o
külső átvétellel ( lájk)
o
jelentésváltozással (király)
-
nyelvtani rendszer változásai (az igeidők
számának csökkenése)
-
hangrendszer változásai (Bolatin -> Balaton)
Eredményei lehetnek a beszédi rang gyorsulása, a
szóátalakítás, nyelvváltozatok közti mozgás, spontán szókeletkezés, kihalás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése